Angolokkal vigyázni kell, nem véletlen vannak külön szigeten. Senkit nem akarok elkeseríteni, de otthon előszeretettel mondogatják, hogy Europass bizonyítvány, mindenhol érvényes az EU-n belül, valóban mindenhol máshol érvényes az EU-n belül csak Angliában nem. Itt nem törődnek ezzel, jobban szeretik a saját papírjaikat. Az, hogy otthon milyen szintű angol nyelvvizsgád van, itt megint el lehet felejteni (max a szókincs ami hasznos belőle). Annyiféle ember mozog itt, különböző akcentussal, kell idő mire mindet megérted. Írek meg skótok külön történet, szerintem ők még egymást sem értik meg (kis túlzással), sok olyan hely van, ahol 2 ügyfélszolgálatot tartanak, egyiket az angoloknak, egyet külön az íreknek/skótoknak, arról nem beszélve, hogy itt mindenki hadar, motyog és rengeteg szlenget használ, amit ismét nem tanítanak odahaza. Otthon mi megy? Bemész egy bankba, illedelmesen, napszaknak megfelelően köszönnek, magázódnak, és megkérdezik, hogy miben segíthetnek. Itt bemész, rádnéz az ügyintéző: csá haver, monnyad! Ráadásul vezető pozícióban levő bankról beszélek, nem a nyöszörgőshörcsögi takarékról. Bent állsz egy akármilyen kisboltban (mielőtt bemennél biztosra veheted, hogy az eladó arab/paki/indiai), bejön valaki és napszaknak megfelelően köszön az tuti turista vagy sznob. Brixtonban, ahol laktam elég durva kiképzést kaptam a jamaicaiaktól, ők veszélyesek akcentus téren. Egy telefonbeszélgetést hallgattam végig múltkor a buszon ülve, azzal zárta a nőci a beszélgetést, hogy: "Oké láv, á kúl ya in a bit" azaz "ok szerelmem, nemsokára hívlak", és akkor még mindig ott van a rengeteg angol, aki ahonnan jött, azt a tájszólást használja.
Ahány angoltanárom volt az évek során, mind mondogatta, angolok szeretnek az időjárásról beszélgetni. Persze, mit lehet annyit az időjárásról dumálni, gondoltam. Épp szolgálatban voltam, kilép az emberke a házból, köszönök neki és már bele is kezd, hogy milyen szép időnk van. Körbenéztem, na barátom, pont kifogtad azt az 5 percet, amikor nem esik és még szélcsend is van, persze illedelmesen egyetértünk az ügyféllel. Előkerül a közvetlen szomszéd is, előbbi emberünk már kiált is neki, ugye milyen szép időnk van szomszéd? Ezt nem hiszem el... Vagy másfél óráig beszélgettek egymással ezt követően.
Másik dolog, amit otthon is előszeretettel csinálnak, és falramászok tőle, úgy kezdik a beszélgetést (ha épp kivételesen nem az időjárásról van szó), hogy: szia, hogy vagy? Azt, hogy erre mit reagálsz nemhogy nem várja meg, nem is érdekli és mondja megszakítás nélkül amit akar vagy otthagy. Volt már olyan, hogy eldurrant az agyam és kedves főnökömmel közöltem (néha felhív, hogy mi történik a szolgálatban), hogy ha valóban érdekli a válaszom, akkor kérdezze csak meg. Átlag angol amúgy szemedben jópofizik, megígér mindent (hazudoznak folyamatosan), hátad mögött meg elhord mindennek ami nem jó, akad persze néhány kivétel.
Van egy csomó olyan szakma/munka ami büdös nekik (pl emlékezzetek Kisgazdámra, aki a képet nem tudta magától feltenni a falra, azóta voltam gurulós széket is összeszerelni nála), szeretik ha a seggük alá van téve minden, és nekik meg sem kell mozdulni, cserébe szó nélkül fizetnek mindenért. Ez a bevándorlónak maga az aranybánya, viszonylag könnyen (bár egyre nehezebb) talál mindenki munkát magának, eleinte nem szabad válogatni, fel kell adni a büszkeséget, hogy otthon mit csináltál ezelőtt (van olyan kollégám, aki polgármester volt valamikor otthon, mielőtt kijött biztonsági őrnek).
A tömegközlekedésen második életet élnek az emberek. Gyakran látni olyat, hogy ül a buszon valaki, telefonon keresztül Skypeol, közben tömi magába a chipset, és köpködi a darabkákat az előtte ülő nyakába ahogy beszél. Egyik nap mellettem ült a buszon egy olyan csajszi, aki menet közben egy jó kilós csomag gumicukorból csipegetett (kell részleteznem mekkora darab volt?) miközben telefonjáról filmet nézett, persze ott vannak az anyázó turisták is, akiknek egy fénykép nem sikerül élesre a busz zötykölődése miatt. Annyi biztos, semmin nem szabad meglepődni.
Rólam köztudott, sok dolgot láttam már, nem könnyen lepődök meg dolgokon, itt bőven tudtak újat mutatni az emberek. Teljesen megszokott jelenség, ha egy meleg pár egymást falja az utcán vagy az extrém kinézet egy enyhe kifejezés néhány embernél. Legmerészebb, amit eddig láttam egy olyan magastalpú csizma volt, amire szögesdrót féleség volt körbetekerve díszítés gyanánt. Legtöbb ember azt gondolja, ha minél hülyébben van felöltözve akkor nagyon menő (nem vagyok egy divatdiktátor, de én sem úgy öltözök fel, hogy amit találok a szekrényben mind magamra aggatom), sok cicababa rohangál az utcákon olyan magassarkúkban, hogy csak botladozva, tyúklépésben bírnak menni. Ahogy mész az utcán, ránézésből tudod, hogy ki milyen vallást követ, kb honnan jött. Nekem elég komoly fejtörést okoznak az olyan arab nők, akiknek még a szemük se látszik ki, annyira el van takarva az arcuk. Nem azon jár az agyam, hogy milyen lehet az arcuk, vagy zavarna a jelenlétük, hanem azon, hogy őket hogyan engedték be az országba (állítólag politikai menekültek). Róluk köztudott, hogy saját országukban megszokott jelenség ez, arcukat csak a közvetlen, legszűkebb családnak mutatják csak meg (néhány esetben akkor is, ha csak nők vannak jelen egy helyen), zárt ajtók mögött. Itt jön a fejtörés része a dolognak, akkor milyen igazolványt mutatnak ha be akarnak jönni az országba? Saját országukban olyan igazolványuk van, amin ott vannak az adatok, de arcuk nincs felfedve, és ott senkit nem is érdekel több, de az angolok is fosnak a terrortámadástól, nem tudom hogy oldják meg itt ezt a kérdést.
Kedves Washburn!
VálaszTörlésVéletlenül akadtam a blogjára, beleolvastam egy kicsit, és nem tudom megállni, hogy ne fűzzek hozzá néhány megjegyzést.
Olvastam már tucatnyi hasonló blogot külföldre szakadt magyaroktól, és ami mindig elszomorít bennük, az az állandó, kényszeres rosszmájúskodás, mindent leszólni akarás. Az Ön írásaiban is azt veszem észre, hogy szándékosan azt akarja meglátni mindenben, ami negatív, hogy aztán itt kigúnyolhassa.
“Átlag angol amúgy szemedbe jópofizik, megígér mindent (hazudoznak folyamatosan), hátad mögött meg elhord mindennek ami nem jó.” Hány éve él kint, harminc? Ugyan mit tud Ön az átlag angolról? Gondolja, hogy igazságos egy ilyen súlyosan elítélő véleményt megfogalmazni az alapján, amit London egyik rossz hírű negyedében, a pakisztániak/arabok/jamaicaiak között élve megfigyelt? Hány ismerőse van a vidéki angol középosztályból?
“Rádnéz az ügyintéző: csá haver, monnyad!” Hány ügyintézővel volt hasonló tapasztalata? Kettővel, hárommal is akár? Az konkrétan nem igaz, hogy a hivatalban dolgozó angolok udvariatlanabbok lennének, mint a magyarok, megint egy igazságtalan általánosítás. Én éppen az ellenkezőjét tapasztaltam.
Azt sem értem, miért kell falramászni, ha az angolok megkérdezik, hogy van, és nem várják meg a választ. Rómában mint a rómaiak, ott ez a szokás, miért nem lehet egyszerűen tudomásul venni és tiszteletben tartani? Pláne hogy jut eszébe kijavítgatni a helyieket? Ez egy elég súlyos modortalanság. Miért gondolja, hogy az angoloknak magyar módra kellene társalogniuk?
Az “időjárásról dumálás” és a hasonló társalgási témák arra szolgálnak, hogy megtörjék a jeget, kitöltsék azt a kellemetlen csöndet, ami két ember között amúgy (érdemi mondanivaló hiányában) elkerülhetetlenül fellépne . Mi rosszat lát ebben? Miért hívja a szomszédot “emberkének, barátomnak”, miért ez a lekezelő stílus? Szerintem nagyon szép gesztus a szomszédtól, hogy beszélgetni próbál Önnel, több tiszteletet érdemelne. Szemtől szembe is “emberkének” hívja?
Összeségében úgy érzem, hogy Ön, mint annyi más magyar, sajnos tele van negatív érzésekkel és gondolatokkal, és elsősorban emiatt, nem a külső körülmények miatt boldogtalan. Azt tanácsolnám, próbáljon ezen a – jellemzően magyaros – mentalitáson változtatni, és biztosan jobban fogja érezni magát. (Még ha ez Londonban, elismerem, nem olyan egyszerű...)
Tisztelettel, minden jót kívánva
Horváth Gábor
Kedves Gábor!
VálaszTörlésElnézését kérem, hogy megvárattam válaszommal. Részben igazat adok a hozzászólásának, nem kizárt, hogy éppen egy melankolikus hangulatomban sikerült leírnom a gondolataimat.
Elismerem nem túl sok vidéki angol középosztályból származó emberrel találkoztam (vagy épp nem tudom róla, hogy oda tartozik), ámde London belvárosában dolgozom jelenleg, ahol napi szinten találkozom rengeteg angol emberrel, akik javarészt a közép-felső osztályba tartoznak. A környezetet ahol élek és ahol dolgozom külön kell választani egymástól, mivel össze sem lehet hasonlítani őket egymással. Természetesen vannak kivételek, és nem szabad általánosítani, ebben hibáztam. Az írásaim személyes tapasztalatokon alapulnak, annak csak örülni tudok, ha Önnek más tapasztalatai vannak.
A banki ügyintézővel kapcsolatban nem a jó modor hiányára akartam utalni, hanem a lazaságra, hogy más szabályok szerint működnek. Személy szerint jobban örültem ennek, mint az otthon megszokott "görcsös" udvariaskodásnak.
Mivel személyesen nem ismerjük egymást, nem tudhatja, hogy az "emberke" és "barátom" jelző gyakori szavam járása, előítéletektől és degradáló jelzőktől mentes. Emellett gondolom megfigyelte, hogy előszeretettel használják a "my friend", "mate" jelzőt (igen az Ön által említett körökben is), így semmi különbség nincs ebben.
Elképzelhető, hogy velem van a probléma, de első találkozásra egy számomra teljesen ismeretlen emberrel is el tudok úgy beszélgetni, hogy ne legyen kínos csend, és nem említem az időjárást, a tegnapi meccset, illetve a hogy vagy kérdést (és ehhez nem kell magyar módra társalogni/gondolkodni).
Ami a rosszmájúskodást illeti, bizonyára egyetért abban, hogy egymást nem ismerve, kellő információ hiányában ugyanazt követte el Ön is. Elolvasta az írásomat (nem kell vele egyet érteni), de a hibakeresés jól működött az Ön részéről is.
Üdvözlettel,
Washburn