Art Gallery

Miután már Kisgazdám nem vette hasznomat (befejezték a ház körüli biztonságtechnikai újításokat), a cégem megígérte, hogy hamar találnak nekem valami másik elfoglaltságot. Egyik este mikor még Kisgazdinál voltam szolgálatban, meglátogatott a "kisfőnök". Nem túl gyakran szokott ilyet csinálni, meg is lepődtem rajta, gondoltam biztos akar valamit. Elkezdte a szokásos szélesvásznú vetítést, hogy meg vannak velem elégedve, az ügyfél nagyon kedvel, udvarias vagyok, jóvágású, mondott mindent ami felszínes és igazából lövése sincs arról ki vagyok. Arról nem beszélve, hogy a cégben nem mutogatom a tetkóimat (bal alkarom meg a fél hátam szét van tetoválva, nem éppen barátságos ábrákkal). Végül rátért a lényegre, azért jött ki személyesen meglátogatni, mert nem emlékezett arra, hogy milyen szinten van az angolom, és lenne egy lehetőség.
Jelenleg zajlanak a tárgyalások egy képgalériával, nagyon értékes festményeket fognak kiállítani, szükség lenne biztonsági személyzetre emiatt. Az irodában ment a tanakodás, hogy kit lehetne ezzel a feladattal megbízni, aki (szerintük) jóvágású, megbízható és jól beszél angolul, végül az én nevem dobta ki a rendszer. Maga a munka része nem vészes, hétfőtől péntekig, reggel 10-től este 6-ig kell ott szobrozni, ne engedjem, hogy a látogatók taperolják a festményeket, csak pár kivételes ember csinálhat róluk fényképeket. Céges pufajkámat öltönyre kell cserélnem, és egész nap mosolyogni. Ekkor közöltem vele, hogy legyen kedves nekem ingeket adni, mivel az az összesen 1 db amivel megkínáltak eddig, nem tuti, hogy barátságos szagot fog árasztani 5 nap után. Persze, menjek be az irodába, adnak inget, nyakkendőt, de a többiről nekem kell gondoskodni. Ugye milyen rendesek? Előírják, hogy miben jelenjek meg, de a hozzávalókat magamnak kell megoldani. Végül adtak további 2 db inget (ami ráadásul kicsit rám) azzal a dumával, hogy sokkal jobban néz ki, ha kicsit feszül rajtam.
Eleinte nem tudtam mit reagáljak, mivel belegondoltam abba, annyira értek a művészetekhez, mint ló a hátúszáshoz (tud az háton is úszni, ha már megdöglött). Ha netán valami szürrealista kiállítás lesz, akkor meg ott helyben fogom felkötni magam a nyakkendővel az biztos. Ha ez mind nem elég, megszoktam az éjszakázást, senkivel nem beszélek, erre be akarnak tenni nappalra egy csomó művészlélek mellé, akikkel jó eséllyel még beszélgetnem is kell a festményekről, mindenesetre rábólintottam a dologra.
Elérkezett az első nap, kicsit félve léptem be a helyszínre. A galéria elég jó helyen található, belváros közepén, metróval háztól-házig 40 perc alatt megteszem az utat. A festmények már mind a helyükön voltak, de még volt kis zűrzavar a szervezés körül. Kezembe adtak egy prospektust, hogy mégis milyen kiállítás ez, meg a festményekről is némi leírás. Körbevezettek mindenhol, elmondták pontosan mit kell csinálnom, hol kell pózolnom naphosszat miegymás. Végeztünk a szokásos udvariaskodással, akkor most jobban megnézem miről van szó.
A kiállítás összesen 20 festményből áll, de az együttes értékükből kb a magyar államadósságot ki lehetne fizetni. A festőt Paul Delvaux-nak hívták (belga, nem francia, életemben nem hallottam róla), sacc/kb 1930-1950 közötti festményeivel voltak tele a falak. Javarészt olajfestmények és papírra rajzolt "skiccek" voltak a kiállítás alanyai. Volt pár festménye ami tetszik, de a 98% számomra kaotikus és érthetetlen. Túl sok összefüggéstelen információ van rajtuk, sajnos olyan vagyok, hogy szeretem megérteni a dolgokat, de itt csődöt mondtam. Próbáltam az ott dolgozókkal is beszélgetni az alkotásokról, de rajtuk is kifogott, legyintettek és közölték, nem kell értelmet keresni benne.
Időközben érdeklődtem, hogy mégis hány látogatóra kell számítani. Kiderült, hogy aznap csak zártkörű látogatás van, olyan emberek jönnek, akiket meghívtak erre az eseményre (utólag kiderült, hogy meg sincs hirdetve hogy itt a kiállítás, csakis az általuk erre érdemesnek tartott emberek tudnak róla). Ez a kiállítás ebben a formában még nem volt Londonban, nagy részét New York-ból hozták át, szintén sok kép magántulajdonban van, illetve néhány egy alapítványé, úgyhogy lehet számítani befolyásos és nagyon gazdag emberekre. Ettől aztán tombolt bennem az öröm, atyaég mi lesz itt...
Elkezdtek szállingózni a vendégek, mindenkit pezsgővel és kaviárral kínálgattak. Ha valaki tüzetesebben nézte az egyik alkotást, már odament hozzá az egyik ott dolgozó művészlélek, és hosszasan elemezgették a festményeket. Milyen szépek a színek, gondosan kidolgozott részletek, varázslatos a hangulatuk stb. Én meg gondosan jegyzeteltem a festményekről, hátha szükség lesz rá valamikor.
Az első nap csak eltelt, olyan 30-40 "VIP" vendég volt jelen, aztán kezdődött a dög unalom. Gyakorlatilag naponta átlag 10 ember jár arra, de pár információval gazdagabb lettem, néhány kép eladó. Amikor elsőre meghallottam, hogy mennyiért árulják, aztán ránéztem, "ezt a szart"? Emberek jó dolgukban már nem tudják mire költsék el a pénzüket.
A lentebb látható festményt jelenleg 5.5 millió dollárért árulják, mindenesetre nem ez a legdrágább az eladók közül (egy másikat 7 millió fontért árulják).

Paul Delvaux - Les Nymphes se baignant (1938)

Telefon

Gondolom sokan vettetek már életetekben új mobilt, szolgáltató válogatja, hogy mit kérnek azért, hogy a legújabb telefonokat elvihesd. Itt sem megy máshogy, megvan, hogy melyik cég áll veled szóba legkönnyebben. Ugyan az itt élő barátaim eltérő véleményen vannak, hogy szolgáltatás szinten melyik a legjobb, hosszas mérlegelés után besétáltam az egyikhez. Nem kérnek semmi extrát, útlevelet/személyit, kell bankkártyádnak lennie, amit megterhelnek kerek 1 fonttal (így csekkolják, hogy egyáltalán van rajta pénz), amit vissza is adnak.
Ott állok az üzletben, kinéztem a telefont, jött is az eladó, már kezdhetjük is írni a hűségszerződést. Feltette a szokásos keresztkérdéseket,mit dolgozok hol lakok, mióta lakok ott, családi állapot stb. A telefon maga nem lett volna drága (47 font köröl volt), csak az általam megadott paraméterek alapján kértek volna 100 font előleget pluszba (amit fél éven keresztül jóváírnak). Ekkor jött az elfehéredés, annyi pénz bizony nincs most a kártyán. Ciki van, mondtam a hölgynek, ez így nem pálya. Semmi baj, jöjjek vissza amikor elég pénz lesz a kártyámon (kissé megalázó hangnemben, gúnyos vigyorral mondta). Én ugyan vissza nem megyek ezek után. Pár nappal később hosszasan beszéltem egy barátommal, aki kifejtette, hogy miért csináltam rosszul a dolgot, ha rá hallgatok menjek be az általa javasolt céghez, ott biztos nem lesz gond. Vigyek magammal minden okosságot (fizetéspapír, munkáltatói igazolás stb) akkor át fogok menni az elbíráláson ráadásul ennek a cégnek érdeke, hogy eladja a telefonokat (kapnak jutalékot).
Másnap kerestem a környéken egy ilyen boltot, épp teltház volt és fejetlenség, de kedvesen ott marasztaltak. Összesen 3 ügyintéző dolgozott, több ügyféllel foglalkoztak egyszerre (amíg várni kellett valamire, addig foglalkoztak egy másikkal). Szimpatikus hozzáállás, várunk akkor. Engem is elkaptak pár mondatra, hogy mit szeretnék venni, milyen előfizetéssel (le vannak szerződve gyakorlatilag mindenkivel). Elkezdtem mondani az úriembernek, hogy milyen papírokat hoztam magammal, fel perc után leintett, és belekérdezett a dolgokba (dolgozok, kapok fizetést, érvényes bankkártya, más nem érdekelte), jó válaszokat hallva megkért, hogy üljek le, amint látom elfoglaltak, de igyekeznek minél előbb velem is foglalkozni.
Nagy nehezen sorra kerültem, akkor lássunk neki, itt is eljutottunk arra a pontra, hogy hol és mióta lakok azon a címen. Őszintén válaszoltam neki, mire visszakérdezett, hogy előtte hol laktam. Természetesen otthon, Magyarországon. Magyarországon? Magyar vagyok? Úgy bizony, netán probléma? Dehogy probléma válaszolta, csak eszébe jutott a pálinka (kicsit kirázta a hideg). Elég hangosan elröhögtem magam rajta, szinte biztos, hogy valami kerítésszaggatóval mérgezték. Vissza a telefon témára, ezt így nem fog átmenni az elbíráláson... Nagy sóhaj, akkor köszönöm szépen, várok még pár hónapot. Épp álltam volna fel a széktől, erre megragadja a karom, ne siessek annyira. Körbenézett, lazán átírta, 3 éve lakok azon a címen, vigyorog, így már át fog menni. Jah, hogy ilyen lazán is lehet kezelni a dolgokat! Fülig érő vigyorral siettem ki a boltból a csúcskategóriás telefonnal, nehogy meggondolják magukat.
Halkan megjegyzem, havonta 29 fontot fizetek összesen a szolgáltatásért, amiben benne van a telefon törlesztése, korlátlan hívás bármelyik hálózatban (nyilván csak angol telefonszámokról beszélünk), korlátlan sms küldés és 750 Mb internet. Mióta megvan a telefon nem ritka, hogy 2 órát vagyok vonalban valakivel, mert minek kapkodni. :-)

Royal Air Force Museum

Angliában az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy a múzeumok 90%-a ingyenes, csak legyen az embernek elég ideje látogatni őket. Engem személy szerint érdekel a történelem, ugyan nem minden szakasza, de van sok kedvenc időszak, illetve néhány hadigép amiknek a fejlődése is le tud kötni. Azzal nem árulok el nagy újdonságot, amit a hadipar levedlik az kerül ki a közszférába. Rengeteg olyan fejlesztés van ma is a közvetlen környezetünkben, ami a hadiparnak köszönhető (pl mobiltelefon). Próbáltam visszafogni magam, de úgy vártam ezt a múzeum látogatást, mint egy gyerek a Karácsonyt. Sok dolog közül a repülés az egyik ami lenyűgöz.
Lakhelyemtől viszonylag messze található a Royal Air Force Museum, mindenesetre megérte az utazgatást (természetesen ez is az ingyen látogatható múzeumok körébe tartozik).
Nem sokkal nyitási idő után érkeztünk, gondoltuk, csak semmi kapkodás, legyen idő alaposan megnézni mindent. Ahogy beléptünk a hangárba, első reakcióm az volt, hogy csak ennyi?! Kissé csalódottan néztem körbe, ez nem valami sok gép, na mindegy, nézzünk körbe. Egy emeleti részről lehetett az első pillantásokat vetni a gépekre, ahogy mentünk körbe úgy kerültek elő az egyre csodálatosabb masinák. A hangár tetejéről voltak lelógatva a kisebb súlyt képviselő vasmadarak, majd egy lépcsőn keresztül le lehetett menni a földön levőket is szemrevételezni. Ahogy leértünk a lépcsőn elállt a lélegzetem. Fentről nem szúrtam ki, takarásban volt és most ott parkol előttem egy Messerschmitt Me 262 olyan állapotban, mint amit tegnap szereltek volna össze. Nem kell történésznek lenni, szerintem mindenki hallotta már a Messerschmitt szót, ha nem is tudja pontosan hogy néz ki a vadászgép, de tudja, hogy nem egy konyhai edényről beszélünk (nem beszélve a német precizitásról amit képvisel). Rengeteg háborús dokumentumfilmet néztem már végig, ez a vadászgép rettegésben tartotta az ellenfeleit. Arra semmiképp nem számítottam, hogy egy angol légierő múzeumban ezzel a csodával fogok találkozni. Nem igazán tudtam szóhoz jutni eleinte, gondoltam majd elnézegetem a Spitfire-eket, erre ott áll előttem a német hadigépezet egyik csodája (nálam jobban csak a mellettem álló 2 német turista volt lelkesebb). Nehéz volt onnan elrángatni, mert időközben kiderült, hogy ez csak az előétel volt, van egy folyosó egy másik hangárba. Érzékeny búcsút vettem a géptől és indultunk tovább.
A másik hangár is tartogatott meglepetéseket, most már tudatosan kezdtem el keresni a német repülőket. Ahogy bóklásztam, arra lettem figyelmes, hogy valami eltakarja a világítást, nem igazán látom a gyenge fényben, hogy mi is van előttem. Nézek körbe, hogy miért nem látok, felettem nagy feketeség, tőlem olyan 8 méterre hatalmas futómű, óriási kerekekkel. Mi a bánat ez?! Valahogy kikerültem a fénybe, akkor látom, hogy ez bizony egy Vulcan (bombázó) és a szárnya alatt kavarogtam, hatalmas monstrum (csak a szárnytávolsága valami 30 méter). Idő nem nagyon volt a meglepődésre, mert már kiszúrtam a következő áldozatomat, ami (ki gondolta volna, német gyártmány) egy Focke Wulf Fw 190-es volt. A Messerschmitt-ek mellett ez volt a másik legendás vadászgép. Nem győztem a fotókat csinálni a géppel, most ezen az oldalán állok, most a másikon, most a gép másik oldaláról ugyanez a játék...
Összegezve a múzeumban látottakat, hatalmas élmény, ajánlom mindenkinek!
Teljesen függetlenül attól, hogy ki milyen beállítottságú, milyen politikai nézeteket vall, vannak dolgok, amiket el kell ismerni. Ilyen elismerendő dolgok közé sorolom pl a II. Világháború alatt elért német hadi fejlesztéseket (tankok, repülők, tengeralattjárók), ha az ember találkozik valamelyik múzeumban pihenő darabbal, akkor tapasztalja csak igazán, hogy milyen tekintélyt parancsoló az összes. Az egy másik kérdés, hogy mire használták ezeket, illetve milyen eszmét képviseltek. Nem tagadom, német oldalról érdekel jobban a II. Világháború, ennek ellenére nem vagyok és nem tartanak antiszemitának/fasisztának/rasszistának. Előbb ítélem el magát az embert azért amit csinál, mint a származása miatt.

Drogos

Sikeresen megvolt az első "élesebb" helyzetem mióta kint vagyok Angliában. A vicc az egészben, hogy nem munkában történt, hanem úton haza munkából.
Költséghatékonysági szempontból úgy döntöttem, 2 fordulóból fogok költözni (max beszarok útközben a cipekedéstől). Hazamentem munkából reggel, felkelés után összepakoltam amennyit csak tudtam és elindultam tömegközlekedéssel az új albérlet irányába. Mire odaértem csak pár órám maradt mielőtt ismét dolgozni kellett mennem. Emiatt úgy döntöttem, hogy a legnagyobb bőröndöt elviszem magammal munkába, és a második fordulót következő nap délután oldom meg.
Ülök a buszon a hatalmas, üres bőrönddel, felszáll egy emberke aki feltűnően nincs magánál. Tántorog, dobálja a fejét, hót retek és valami kegyetlen szagot áraszt magából (nem pia szag volt). Elkezd tarhálni a buszon (kéregetőkre szokás ráhívni a SÜN-öket errefelé, ha kelleténél jobban nyomul valaki) mindenkihez odament, hogy adjanak neki pénzt, mert éhes, szó szerint erőszakos volt. Pont nem hallgattam zenét, figyeltem kinek mit mond. Te nem éhes vagy barátom, hanem drogos, és a cuccra kell a pénz, döbbentem rá (minden előítélet nélkül). Eljutott hozzám is, leült mellém, elkezdett böködni, hogy ne unatkozzak az utazás során. Ilyenkor szoktam a süketnéma értetlen turistát eljátszani, gondoltam ha ott a bőrönd nálam csak összeáll neki a kép. Hát nem. Közben le-fel szálltak az emberek a buszról, emberünk csak nem nyugodott. A buszsofőr egyszer szólt rá, ha nem fejezi ezt be, ráhívja a SÜN-öket. Erre emberünk  felment a busz felső szintjére, most aztán nagyon jól elbújt (minden busz be van kamerázva, sőt működik is a rendszer, menet közben nézheted magad a kivetítőn különböző szögből). Hirtelen megjelent ismét, látszott rajta, hogy fogy a türelme, mindenki elzavarta. Ismét lehuppan mellém, megint bököd. Odafordulok hozzá, elkezdi magyarázni az eredeti történetet, miszerint éhes. Magyarul kezdtem el neki hadoválni, ettől hátha továbbáll. Ez bizony olaj volt a tűzre. Belehajolt az arcomba, az orra kb 2 centire volt az enyémből, és fenyegetően közölte: "Nekem te ne hazudj, hogy nem értesz angolul!" Az arca rángott az idegességtől, ebből már nem fogok jól kijönni. Mit csináljak? Nem dramatizálom túl a helyzetet, de érzésem szerint, itt baj lett volna, ha valamit rosszul csinálok. Kinéztem belőle, hogy megvárja amíg leszállok, leszáll velem együtt és nekem ugrik (hajnalban nem sokan vannak az utcán, nincs mindenhol térfigyelő kamera). Nem tudom ki látott már drogost elvonási tünetekkel, az biztos, hogy nem egészséges a közelükben lenni olyankor. Nincs más választás... Farkasszemet kell nézni vele, szépen tagolva, nyugodt hangon közöltem vele magyarul, hogy "nem értem mit mondasz", majd vártam a reakciót. Emberünk ettől még idegesebb lett, de látszólag leszállt rólam. Vártam egy olyan megállóra, ahol nem egyedül fogok leszállni, bízva abban, hogy maradt még annyi agya, nem ugrik neki egyszerre több embernek. Elérkezett a pillanat, leszálltam a buszról, ő maradt, én megvártam a következő buszt és mentem tovább. Rájöhettetek a végére, nem lett semmi komolyabb összetűzés szerencsére. Gondolom az is sokat javított a helyzeten, hogy a "szekus egyenruha" a bőröndben figyelt mindvégig, ha rajtam lett volna ebben a helyzetben az kb olyan, mint amikor a bikának lengetik a vörös posztót.

Tolerancia magasfokon

Az összes itt élő nép közül tippeljetek ki a legszemetebb? Nyilván a magyar! Cégemnél rengeteg magyar dolgozik, mindenki tudja kivel kell vigyázni, ki az aki a jelentéseket írja a többiekről. Úgy kezelem a helyzetet, akárhányszor találkozom valamelyik "besúgóval", egyértelműen a tudtára hozom, jobb ha vigyáz, mert én is figyelem ám! Jelenleg az a helyzet, hogy a "supervisor" hazament másfél hónapra, szabadsága előtt kinevezett pár embert, akik helyettesítik. Sikeresen úgy választott maga helyett embereket, hogy nem az észt helyezte előtérbe. Történt ugyanis, hogy egyik éjszaka megállt előttem az Escort kocsi, és széles vigyorral közli a kolléga, hogy ő lett az egyik "supervisor" átmenetileg. Innentől kezdve szigorú lesz, akit alváson kap, az számíthat arra, hogy ki lesz rúgva a cégtől, továbbá rajtam kívül másokat is kell majd ellenőriznie. Feltettem neki a keresztkérdéseket, hogy mégis mire kell számítani. Pár perc beszélgetés után nyilvánvalóvá vált, hogy itt bizony nincs kegyelem, ő bizony "tisztogatni" fog a cégen belül. Ez a hozzáállás több sebből is vérzik. Rendben van, legyen valaki, aki vaskézzel bánik mindenkivel, a szigor még senkinek nem ártott, ezzel eddig nincs gond, de... Mesélek most kicsit a kollégáról, hogy tiszta legyen a kép. Olyan 2 évvel idősebb nálam, kb 7 éve dolgozik ennél a cégnél, 3-4 éve ül a kis kocsijában, angolul beszél de nem viszi túlzásba, óránként 7.5 fontot keres ami a plafon fizetés ennél a cégnél (semmit extrát nem kell tennem, másfél évet kell dolgoznom a cégnél és én is megkapom), kerek nulla perspektíva. Előrébb a ranglétrán nem fog jutni (ezzel vagy tisztában van, inkább nem) mivel nincs feljebb, képesítése nincs rá, illetve a magunkfajta "fehérnigger" ennél a cégnél nem jut előrébb. Viccen kívül 15 percenként ott liheg a nyakamban, látszólag csak arra vár, hogy valami hibát elkövessek, ezt az örömöt nem adom meg neki. Minden este megy a harc, ő jön én haptákban várom, vigyorgok neki (most boldog vagy baszod?!), bólint és tovább megy. Hogy izgalmas legyen a történet ugyanilyen mentalitással megáldott emberből van még további 2, akik ugyanezt csinálják. Nem teljesen értem, hogy mit akart elérni nálam aznap, mikor közölte velem a tényeket. Alváson kapni... Mióta tudom, hogy ő is reggel 5 óráig van szolgálatban mellettem egy percet nem alszom éjszaka. Mikor megkérdeztem tőle, hogy hányszor látott engem akár elbóbiskolni az éjszakában nem tudott válaszolni. Erre reagálva nekiszögeztem a kérdést, hogy akkor miért fenyeget?! Annyit mondott, hogy ő csak "tájékoztat". Erre szokták azt hiszem azt mondani, hogy a világ egyik legveszélyesebb dolga, ha a buta ember hatalomhoz jut. Ő lett kinevezve, az én állításom az övével szemben semmit nem ér.
Magyarok részéről egész Angliában szokás átverni, kihasználni, beköpni a másikat, gusztustalan eszközöket bevetni, megalázni. Haszna nincs belőle (legalábbis ennél a cégnél), de jó érzéssel tud lefeküdni aludni, hogy ma is jól kicseszett valakivel. Ez alapján miért kerülik egymást a magyarok? Nem is értem...Egyik hajnalban hazafele a buszon végighallgattam egy panaszkodást, a milyen szar az élet témáról, valami nő nagyon mondta a magáét, én meg úgy tettem, mintha egy szavukat nem érteném. Legtöbben elégedetlenek, állandó okoskodás, másik fúrása, csak tudnám mit kezdenének magukkal otthon, ha itt nem "jó" nekik. Megy a szélesvásznú vetítés, hogy ő mennyi pénzt tudna mittomén milyen munkával keresni, ha elkezdené. És mi tart vissza? Erre a kérdésre persze soha nem jön válasz. Találkozol egy másik magyarral, egyből jönnek a kérdések. Mit dolgozol, mennyit keresel óránként? Ha netán 10 penny-vel többet keresel nála, már utál, rád akaszkodik, hogy segíts neki bejutni a céghez. Jobban beszéled a nyelvet nála, már megy a fúrás. Mindenre elszánt, elvetemült emberek vannak itt, tisztelet a kivételnek, mert nem mind ilyen, csak a legtöbb. 
Otthon is káromkodtam, de itt még többet szoktam, így vezetem le a feszültség egy részét. Úgy sem értik mit motyogok, ha igen akkor meg mi történik? Csúnyán néz rám? Pont leszarom. Széles mosollyal az arcon kell anyázni. Egyik nap álltam pénztárnál a sorban (soha nem értettem azokat az embereket, akik akkor kezdik el keresni a pénztárcát, mikor kérik tőle a pénzt, és még meg is vannak lepődve, hogy most fizetni kell), tökörészik előttem a nő, azzal a lendülettel nagy vigyor és: "jólvanhusibazmeg, iparkoggyá mán!" Visszanéz a nő, látja a vigyort, ő is vigyorog, majd fizetett és ment a dolgára.

Őrzünk, védünk

A minap szokásos ellenőrzésem alkalmával megkaptam, hogy jó munkát végzek ott ahol vagyok (felmerült a kérdés bennem, hogy ezt a semmi mégis hogy lehet rosszul csinálni), az ügyfél kedvel, nincs rám panasz, régebben kérvényezte, hogy állandóan én legyek ott, aminek a cégem eleget is tett. Ennek ellenére sajnos úgy döntött az ügyfél, hogy nem lesz szükség a szolgálataimra a továbbiakban, mivel az Escort kocsi szolgálati idejét meghosszabították reggelig (sofőrök nagy örömére), engem meg áthelyeznek valahova máshova. Magunk közt szólva, nem sok értelme van ennek az Escort kocsinak sem, mire körbeérnek az egész területen, becsekkolnak ahol kell, addigra eltelik laza 15-20 perc is mire ugyanoda visszaérnek, ezalatt kényelmesen felnyomnak 2-3 kocsit az utcában.
Volt nemrégiben egy olyan jelenet, hogy 10 perc volt hátra a műszakból, nyilván akkor kell a balhé. Ilyenkor fel kell mérni a helyzet súlyosságát, annak megfelelő telefonszámot kell hívni. Van 2 verzió, ha a 101-et hívom az a semmi extra, pl ha bekapcsol egy riasztó valamelyik háznál (egy sincs rendőrségre bekötve, nehogy valami dolguk legyen), de látszólag nem történt illetéktelen behatolás a házba, adnak egy referencia számot, talán kijönnek megnézni a házat, inkább nem, mi szóltunk, dolog letudva. A másik a 999 a gyertek baszki, baj van! Szóval, 10 perc volt hátra a műszakomból, azt látom, hogy egy nagyon részeg úriember beleköt az utcán található összes kocsiba. Volt amelyiket leköpte, izomból beleütött az ablakba (1 riasztó sem kapcsolt be), rugdosta sorra az autókat. 10 perc van hátra, mi legyen? Ha ráhívom a SÜN-öket legalább másfél órát ott kell dekkolnom, mire jegyzőkönyv, szembesítés (igen, ezt a takony részeg úriembert láttam), feljelentés, miegymás, amit nem fizet ki a cégem, cserébe a pihenőidőmből megy. Elkezdtem szuggerálni a srácot, jól van menj még, na még egy picit, ne törj össze semmit, ott most fordulj be valamerre, kitűnő, én akkor mentem haza aludni. Káresemény nem történt, Escort kocsi a környéken nem volt, ez szerencsére még a semmi extra esetbe sem tartozott.
Másik ragyogó történetet a kolléga mesélte el. Megszólal egy lakásriasztó, kolléga odamegy a kocsival, ránéz a házra, ki sem száll, majd továbbmegy. Kis idő után a ház tulajdonosa feldúlt állapotban leinti a kocsit, és számon kéri a kollégát, hogy ugyan miért nem hívta ki a rendőröket, ha megszólalt a riasztó, ugyanis megpróbáltak betörni a házba! Kollégának szeme sem rebben, feltette a keresztkérdéseket. Ügyfelünk vagy? Nem?! Akkor mi a faszt akarsz Te tőlem?! Tegyük hozzá, hogy okoskodni akart a kedves ingatlan tulajdonos, ő lakik középen, 2 oldalán ügyfél lakik, így gondolta nem kell előfizetni a szolgáltatásunkra, ha már őt ügyfeleink veszik körül, pechére az egyenletbe nem számolta bele a lelkes bűnüldöző kollégánkat. Apropó bűnüldözés. Itt is van egy hivatalosan nem létező statisztika arról, hogy kik szokták előszeretettel szüretelni a bodzát.
Olyanra is volt már példa, hogy egyszerre 3 másik kollégával voltam konferencia beszélgetésben. Ebből 1 pihenőn volt, többiek szolgálatban. Ezzel az egésszel nem az őrző-védő szolgáltatás színvonalát akarom lehúzni vagy minősíteni, akit lehet lekapcsolunk, de önszántából senkit nem tudunk arra kérni, hogy ugyan várja már meg amíg a SÜN-ök kivonulnak, igyon meg velem egy kávét és beszélgessük el.

A kezdeti nagy szívás

Hol is kezdjem? Búcsúajándékként még a reptéren legomboltak rólam egy kisebb vagyont, arra hivatkozva, hogy túlméretes a kézipoggyászom (hol máshol, mint az utolsó ellenőrzési pontnál, ahol a legtöbbet kell fizetni).
Anglia ugyebár EU tagállam, erre szoktak szarni magasról sok helyen, vaskalapos módon ragaszkodnak az útlevélhez (Briteknek nincs személyi igazolványuk, csak útlevél és jogosítvány). Akik segítettek nekem kijönni, természetesnek vették, hogy van útlevelem, nekem az volt a természetes, hogy EU-n belül minek az, így utolsó pillanatban derült ki, jó eséllyel szükségem lehet rá (jó ha van útlevelem, de minden megoldható nélküle is). Annyira utolsó pillanat volt, hogy pár órával később már a repülőn ültem London felé. Odahaza az okmányirodában kézbesítési címnek megadtam, hogy London-Nagykövetség. Ügyintéző említette, hogy ez extra pénzbe fog kerülni, hozzávetőleges összeget tudott mondani, leszarom, legyen kész, küldjék utánam.
Megérkezésem előtt már megvolt a szoros, szinte percre pontosan kiszámított menetrendem. Csütörtöki nap este megérkezek, pénteken felderítem a közvetlen környéket, szombaton megnézem hol lesz a tanfolyam, vasárnap találkozok pár itt élő baráttal, hétfő reggel meg már ülök a Door Supervisor képzésen. Telefonon előzetesen lebeszéltek nekem mindent, ott helyben csinálom meg a regisztrációt, szükséges papírkitöltéseket, fizetem a díjakat, stb. Hétfő reggel állunk a tanfolyam helyszínén, kérik tőlem az útlevelet... Még jó, hogy nem egyedül mentem, lövésem se lett volna mit tegyek, valószínűleg sarkon fordulok és elballagok. Add oda a személyidet súgták mögöttem. Odaadom, rábámulnak, ez meg micsoda? Ekkor kilépnek mögülem és rákezdenek: Ez barátom azt jelenti, hogy az úriember EU állampolgár, az okmány amit odaadott utazásra is érvényes a tagállamok között, hallottál már az EU-ról? Visszaadja a személyimet, útlevél kell, vagy angol jogosítvány különben nem kezdhetem el a tanfolyamot. Erre is volt frappáns válasz, miszerint a National Insurance egy jóval szigorúbb rendszer itt, nekik jó a személyi, neked miért nem? Útlevél/angol jogsi kell, ez az előírás! Milyen előírásról beszélsz, hol van ez előírva?! A weboldalon (apró betűs rész, gondolom ismerős mindenkinek a szitu) meg bárhol rá lehet keresni, ezt a tanfolyamot csak ezekkel az okmányokkal lehet elkezdeni, adjak útlevelet/angol jogsit, vagy viszlát! Akkor barátom neked bizony a jó édes anyukádat, nem csak neked az egész rendszernek! Borult a terv, most mi lesz? Nagy puffogva hazamentünk, kitaláljuk mi legyen. Telefon haza, próbálják meg megsürgetni az útlevelet, mi meg addig keresünk valami kiskapus megoldást. Tanulva a történtekből már úgy telefonálgattunk, hogy lesz útlevél, úton van, majd bemutatjuk. Végül nem kis harc árán találtunk egy iskolát, ahol belementek a játékba azzal a feltétellel, hogy addig nem kapok papírt a tanfolyam elvégzéséről, amíg be nem mutatom az útlevelem, továbbá minden felelősség engem terhel, ha valami baj lesz. Eközben otthon ment a telefonálgatás az útlevél megsürgetése miatt. Kiderült, hogy már abban a stádiumban van a folyamat, amikor már nem lehet gyorsított eljárást kérni. Napi kapcsolatban voltak a központi okmányirodával, külügyminisztériummal én meg a magyar konzulátussal. Teltek a napok, hetek, útlevél sehol, otthon azt az információt adták, hogy már Angliában van az útlevél, mondtak hozzávetőleges dátumot, hogy a diplomáciai posta mikor hagyta el az országot, annak már rég itt kell lennie. A magyar konzulátuson majdnem megszakadnak a munkában, hétköznaponként kerek 2 órán keresztül van okirat kiadás, naponta beszéltem velük, már ott tartottunk, hogy bemutatkoztam tudták ki vagyok. Teltek a hetek, idegbaj kerülgetett már, egy szép nap eldurrant az agyam, és leoltottam az ügyintézőt, iktassák már az útlevelem, elég volt a szívatásból, erre kis türelmet kér (nem tudom mit csinálhatott), majd közli, hogy holnapután mehetek az útlevelemért. Nem bírtam visszafogni magam, búcsúzásképpen még elküldtem egy távoli helyre.
Tanfolyami eredményre is heteket kellett várni, ami megint érthetetlen volt számomra, állítólag gép javítja, átküldik a vizsgalapot egy scanneren, fél percen belül tudni lehet, hogy a delikvens hogy teljesített.
Miközben vártam az útlevélre és a vizsgaeredményre, bejelentkeztem National Insurance interjúra. Minden munkaügyi központból ingyen lehet hívni őket, elkérnek pár adatot, majd adnak egy időpontot, később levélben is kiküldik még egy megerősítésként, hogy hol és mikor kell megjelenni. Kérdeztem a többieket, hogy mégis mi történik ezen az interjún, egy kivétellel mindenki csak legyintett, hogy sétagalopp, ha bizonytalan vagyok kérhetek tolmácsot. Egyik barátomat viszont nagyon meghurcolták ezen az interjún, szegény totál kiborult, az ügyintéző lekezelően, paraszt módjára bánt vele, beszólogatott, stb. Hiába mondta mindenki, hogy nem lesz gond, bennem mégis az az egy ellenpélda hagyott mély nyomot. Eljött az interjú napja, megyek óramű pontossággal abba a munkaügyi központba, ahol korábban voltam. Aha, el kellett volna olvasnom rendesen a levelet, totál másik központba kellett volna mennem... Alapból be voltam szarva a dologtól, most meg tettem rá egy nagy lapáttal. Ilyenkor mi van? Fel kell hívni őket megint, adnak másik időpontot. Félve szóltam bele a telefonba, hogy bocsi, fasz vagyok, rossz helyre jöttem, kérhetek másik időpontot? Ügyintéző nagyon kedves volt, felhívta a figyelmem a helyes címre, kaptam új időpontot és így tovább. Eljött ismét az interjú napja (már legalább 1 hónapja vagyok az országban), alig 2 hete kaptam kézbe az útlevelem, hetekkel később tudtam elkezdeni a tanfolyamot (több napos ünnep miatt is), munkám még nincs, pénzem fogytán. Most elsőre sikerült a jó helyre érkezni, bár volt kis extra buszozgatás a már korábban említett tábla hiánya miatt. Bemegyek az épületbe, rengetegen vannak, feszültség fokozódik, fel voltam készülve arra, hogy engem is meghurcolnak. Kikaptam magamnak egy beteg indiai ügyintézőt. A beteg alatt azt értem, hogy tikkelt a szeme meg rángott néha a keze, ez így izgi lesz. Próbáltam nagyon barátságos lenni, mosolyogtam, nyugodt, határozott hangnemben beszélni vele, ő meg mint aki karót nyelt. Mikor eljutottunk arra a pontra, hogy lakcímigazolás nyeltem egy nagyot (most lesz baj), nekem nincs olyanom. Családdal lakok, ők arra a címre vannak bejelentve ahova a levelet küldték, én velük élek, családhoz tartozom (ami részben igaz volt). Rámnéz a csávó, bólint, ok. Huhh, kezdtem megnyugodni, a faszi meg kezdett egyre rosszabbul lenni, kézremegés meg a tikkelés egyre gyakoribb lett, nézek körbe, ez most fog meghalni. Végeztünk a kivallatásommal, alá kéne írnom a papírokat, emberünk nem letette elém a tollat, hanem odadobta, reflexből úgy néztem rá, hogy ezt jól átgondoltad?! Látom nincs túl jól... Felállok az asztaltól, elindulok, visszanézek, rá van görnyedve az asztalra, fogja a fejét közben, ez tényleg mindjárt meghal. Nem tudom milyen rohama volt, de percek múlva láthatóan jobban volt.
Munkakeresés legalább annyira nem egyszerű, mint otthon. Jártam sorra az ügynökségeket az önéletrajzommal, mindenhol közölték, ha lesz valami szólnak (azóta sem hívott egyik sem). Válogatás nélkül küldtem mindenféle pozícióra, munkára a jelentkezést, semmi. Neten nézelődök, meglátok Facebook-on egy hirdetést, izraeli cég biztonsági őröket keres, nézzük meg mi ez. Nem sok derült ki a hirdetés alapján, nézem a srác profilján a képeket, hm van benne vonó (elsőre csak nekem fura, hogy egy magyar roma srác izraeli céghez toboroz Londonban?!), próba szerencse, hívjuk fel. Megbeszéltünk egy találkozót, ahol majd részletesen elmondja miről szól a történet. Találkozásunk pillanatában nyilvánvalóvá vált, hogy én bizony állásinterjúra érkeztem (se National Insurance számom, se bankszámlám, se papírom a tanfolyam elvégzéséről, se nyomtatott önéletrajz nálam), a srác a cég központjához beszélte meg a találkozót, kézfogás után beültetett a kisfőnökhöz interjúra (nesze neked mélyvíz). Nagyon részletesen kifaggattak, nem csak anyám neve apámé is kellett nekik, magyarországi lakcím (lakáskulcsot ne adjak?) stb. Aztán átirányítottak egy másik emberhez, aki elmesélte milyen "karrier" lehetőségeket kínál a cég. Miután végeztem, srác közben kint megvárt, közölte, gratulál, fel vagyok véve a céghez (annyi jópontom volt összesen, hogy nem kellett beíratni tanfolyamra, szó nélkül elfogadták, hogy én már elvégeztem, csak várok a bizonyítványra).
Cégemről már írtam, hogy laza dolgok vannak, ámde pár dologban egyszerűen értetlenek. Titkárnővel napok óta levelezgetek a volt munkahelyeimről. Ott kezdődött az egész, hogy megkért, küldjem el neki az elmúlt 5 év munkahelyeinek elérhetőségeit, jelöljek ki egy embert minden cégnél, akivel tud beszélni, és annak a személynek is küldjem el az elérhetőségeit. Azzal a lendülettel felhívtam telefonon, ahogy a levelet olvastam, ez mire jó, ha ez az első angol munkahelyem? Nem baj, neki ez azért kell, mert referenciát akar kérni rólam, ezt előírták neki. Ekkor elkezdtem vele veszekedni, van olyan cég, ami nem is létezik már, olyan is előfordul, ahol tudtommal az ügyvezető lassan bíróság elé áll a ki nem fizetett munkabérek miatt, arról nem is beszélve, honnan veszi azt, hogy mindenki beszél angolul? Ekkor ugyan kicsit elgondolkodott, de nem baj, próbáljak meg a végére járni, várja az emilcímeket meg a telefonszámokat. Nem tudom mire jutott végül, elküldtem amit kért, azóta csend van.
Bankszámla nyitásról is írtam már, de ott sem ment minden egyszerűen. Munkáltatói igazolást kell nekik adni, illetve papírt a lakcímről, ezzel gyorsan haladtam, egyedül a bankkártyámra kellett közel 1 hónapot várni, valamiért nem érkezett meg, a malacfejű ügyintéző csajszi meg nem sok érdeklődést mutatott a problémám iránt, rendelünk másikat, majd megérkezik, mondta (említettem már mennyire egyszerűbb itt az életem a bankkártyával).
Ha ez még mind nem elég, ugyan már megérkezett az útlevelem, volt munkám (fizetés persze 1 hónappal később, zsebemben kb 30 fonttal), bankkártyára még vártam, kiderült, hogy jön vissza az ingatlan tulajdonosa a nyaralásból, mivel nem tudott arról hogy ott lakok gyorsan el kellett költözni, mert különben azokat is baja keverem, akik idáig kitartóan segítettek mindenben. Akkor most jön a nagy szívességkérések ideje, ki tud elszállásolni átmenetileg a barátok közül? Szerencsémre ez is viszonylag hamar megoldódott, minden az utolsó utáni pillanatban.
Jelenleg a Door Supervisor engedélyemre várok, aminek 6-8 hét az átfutási ideje, fél-hivatalosan dolgozom, néhány cég kiadhat olyan papírt ami lehetővé teszi a szakmában dolgozást addig, amíg az engedély megérkezik (ha már folyamatban van a kérelem). Valakit engedély nélkül elkapnak azt fél év börtönnel vagy 5000 font bírsággal díjazzák és bármelyik kimenetelnél egyértelmű a szakmától való eltiltás plusz feketelistán előkelő helyezés. Az engedélyemhez bevonták tőlem hetekre az útlevelem és a személyim is, mondván kell nekik az eredeti, majd ők csinálnak róla másolatot. Szépen el kell postázni vidékre, valahova nem tudom mi a város neve, elfelejtettem, majd visszaküldik, addig meg ne parázzak, hogy egy rohadt igazolvány nélkül kóborolok külföldön és persze "semmi veszélyeset" nem csinálok munka gyanánt (nemrég tudtam meg, hogy egyik kollégámat múlt nyáron úgy elpicsázták ugyanebben az utcában ahol dolgozom, hogy 3 hónapig feküdt a kórházban). Ugyan kevesebb, mint 2 héten belül visszakaptam az irataimat, de akkor sem tartom ezt jó megoldásnak.
Írtam már korábban, hogy nagyon sok embernek köszönhetem azt, hogy itt vagyok Londonban, egy élet is kevés arra, hogy ezt megháláljam. Nem fogok neveket felsorolni, hogy kik segítettek, ha olvassák ők tudni fogják, hogy róluk beszélek. Köszönöm Nektek!
Nem mondom, hogy nem viselt meg ez az egész hercehurca, de ha belekezdtünk valamibe, vigyük végig, bármi áron. Ugyan még mindig nincs minden a helyén, de már messze nincs hátra annyi szívás (költözés, bútorvásárlás stb), mint amin már túl vagyok. Sokan kérdeztétek, mikor megyek már haza/meddig akarok kint lenni, elhallgatva az otthoni híreket, nem fogok hazasietni, jobban jártok, ha ti jöttök meglátogatni, vagy letelepedni (még a kezdeti szívás alatt is jobb a helyzet).