Teljesen őszintén mondhatom, nem vagyok egy szívbajos ember, nem szoktam csak úgy félni, megrémülni dolgoktól azonban szokásomhoz híven ismét utólag értesültem a világ eseményeiről. Egyik reggel mentem dolgozni a zsinagógába, ahol a kollégám kissé rémült tekintettel fogadott. Nem nagyon foglalkoztam a vele, majd elmondja mi a baja ha akarja. Telt az idő, kolléga továbbra is nyugtalan volt, pásztázta az utcát a járókelőket nézegetve, részemről meg elfogyott a türelem így rákérdeztem mi a probléma. Valósággal sokkolta, hogy nem tudom mi történik, majdnem leharapta a fejem, miazhogy nem figyelem a híreket?! Ártatlan boci szemekkel néztem rá, itt az ideje felvilágosítani engem, mégis mi történik. Vett egy mély levegőt és nekikezdett, örültem ha csak a felét megértettem úgy hadart. Beszélt valami ENSZ gyűlésről ahonnan az oroszok és kínaiak kivonultak, Amerika meg akarja támadni Szíriát, Britek támogatják stb. Pár mondatban felvázolt egy 3. világháborút megelőző eseménysorozatot. Ahogy befejezte a mondókáját kissé elfehéredtem, akkor tudatosult bennem, bizony mi ketten a lehető legrosszabb helyen vagyunk ha eldurran a "spirituális tesztoszteron". A már említett zsinagógát úgy kell elképzelni, mint egy parányi szigetet, amit óceánnyi muszlim vesz körül, vagy amikor egy focimeccsen besétál az ember kék pólóban a piros csapat táborába. Kollégám eléggé belém ültette a bogarat, számba vettük a lehetőségeket, aki a kapuban áll mikor kezdődik a balhé, annak tuti reszeltek. Természetesen azt is tudtuk jól, hogy felfújták a híreket, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, de mégsem sikerül figyelmen kívül hagyni a dolgokat. Ebben a tudatban telt el az egész napunk, fél óránként váltottuk egymást a kapuban (annak sincs több esélye aki az épületen belül van, max annyi ideje van, hogy befeküdjön egy asztal alá).
Teltek a napok, időközben a Britek rádöbbentek, hoppá itt bizony rengeteg muszlim van, mégsem kéne ebbe belemenni (ráfogták, hogy a nép nem akarja), azóta kicsit nyugodtabbak lennénk, ha nem reszkető zsidókra kéne vigyáznunk naphosszat. Néha olyan benyomásom van, nekik még nem mondták el, hogy véget ért a II. Világháború, nem üldözi itt őket senki. Enyhe kifejezés, hogy saját árnyékuktól is félnek, főleg most, amikor az újévi és egyéb ünnepségeik vannak.
Cégem elküldött egy másik zsinagógába dolgozni, alig akartak beengedni. A kapuban kérték az engedélyem, igazolványom, melyik cég küldött, kit keresek... A végén eldurrant az agyam, diplomatikusan felvázoltam a helyzetet. Vagy beengednek hogy vigyázzak rájuk vagy haza is mehetek és akkor nekik bizony bőven lesz okuk aggódni, ettől a mondattól az összes kapu kitárult előttem. Tudni kell, hogy itt másképp működnek az emberek. Felveszem a kis sárga mellénykémet a SECURITY felirattal a hátamon, onnantól kezdve a legtöbb helyen "tiszteletben álló embernek minősülök". Az átlag nyugati ember meglátja a megkülönböztető jelzésemet, elég a puszta jelenlétem és már máshogy viselkedik, kétszer meggondolja mit cselekszik. Addig nem gondolják tovább a dolgot, hogy annyit érek mint egy útjelző bója. Ha valami helyzet van max verbálisan avatkozhatok közbe, mint valami napközis tanár aki szajkózza a gyereknek, hogy rossz fiú, nem szabad! Jogilag semmit nem tehetek azon kívül, hogy kihívom a SÜN-öket, sőt! Első a saját magam biztonsága, utána jöhet mindenki más, ebből következik, hogy már fél úton lehetek hazafele a buszon, mikor eszembe jut felhívni a SÜN-öket, hogy jajj srácok, nézzetek már ki oda, valami mészárlás volt asszem, ugyan nem tudom biztosan, nem vártam meg a végét.
Kicsit elkalandoztam, a lényeg: beengedtek. Feladatom a következő volt, 10 percenként körbejártam az épületet, bent imádkoztak. Többi időben a kapuban strázsáltam mellettem egy önkéntessel, aki ismeri a zsinagógához tartozókat (ő tudta kit lehet beengedni). Kapu nyit, mosolyog, kapu csuk, retesz betol, integet a kamerának, hogy minden oké. Kb óránként rámnézett az egyik vezető, kézjelekkel kommunikáltunk, hogy igen, minden a legnagyobb rendben. Ha ez még nem lett volna elég van egy saját szervezetük, tagjai járják körbe a zsinagógákat, ellenőrzik a biztonságiakat, azokat is rám uszították. Nap végére nem bírtam ki, elkaptam a vezetőt és nekiszögeztem a kérdést: mégis mitől féltek ennyire?! Próbált annyival lerázni, hogy sokan nem szeretik a zsidókat. Persze nem hagytam annyiban, reflexből mondtam, igen, sokan nem szeretik a zsidókat, a feketéket, az ázsiaiakat, muszlimokat, fehéreket és így tovább, ez nem ok arra amit itt műveltek. Akkor elkezdte a vetítést, hogy potenciális célpontnak számítanak, mert mindenki tudja hogy ilyenkor sokan imádkoznak odabent, nagyobb az esély a terror cselekményre. Nekem se kellett több, igazat adtam neki, majd hozzáfűztem, Vatikánban pápa választáskor már én is láttam biztonsági őröket, bár nem biztos mert TV-n keresztül néztem. Nem erőltettem tovább a témát, még a végén panasz érkezik a cégemhez, engem meg jól fenékbe rúgnak, arról nem beszélve, addig van munkám, amíg az emberek félnek valamitől. Részemről továbbra sem félek, viszont abban a tudatban tartom nyitva a szemem, ha elszabadul a pokol amikor ott vagyok, nem tudok sokat tenni ellene, legtöbbször nem agyalok azon mi történhet, nem hagyom hogy az ő félelmük befolyásoljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése