Queen's Grove

Kollégáim közül többen riogattak már ezzel az utcával kapcsolatban, állításuk szerint itt csak a szívás van, elég kemény nappal ott dolgozni. Lelkileg mindenre felkészülve érkeztem az első 12 órás szolgálatra, hajnalban váltottam a kollégát, aki pár percben összefoglalta mire figyeljek oda, ki a rázós ügyfél. Maga a feladat nagyon egyszerű itt is, hazaérkezik valamelyik ügyfél, odaballagok és bekísérem a kocsijától a házáig, megvárom, hogy az ajtó becsukódjon mögötte, majd sétálgatok tovább azon a kb 100 méteres utcán arra várva, hogy ismét megérkezzen valaki. Óránként 10 percet ülhetek le egy padra, de ha épp akkor érkezik valaki akkor menni kell. Első nap még kipihent az ember, nem okoz nagyobb gondot a 12 óra álldogálás, második nap elkezdünk fáradni, harmadikon már minden bajom van de átesek nap végére a holtponton majd a negyedik nap már kb lövésem nincs mi történik körülöttem. Nézek ki bután a fejemből, de mire felfogom mi történik már értelmét veszti. Nagyon nem tudok mit kezdeni magammal, mivel "figyelni" kell az eseményekre, telefonom el lehet felejteni, max zenét hallgathatok fél fülessel.
Van 2-3 család akik mindenre háklisak, így gyakorlatilag őket várom naphosszat, persze velem nem közlik, hogy mikor jönnek-mennek. Már nem tudom hányszor megszámoltam a macskakövet az utcában (persze most sem tudom mennyi van ott, elfelejtem nap végére), végighallgattam kedvenc zenekaraim összes albumát, de a legrosszabb elfoglaltság mind közül az esőben bambán a forgalmat figyelni. Egyik nap elfelejtettem magammal vinni esernyőt, ahogy hajnalban ültem a buszon, néztem ki az ablakon a hajnali felkelő napot keresve az égbolton, akkor ugrott be, bizony szarrá fogok ázni, mivel csak fekete esőfelhőket lehetett látni. Nem is kellett sokat várnom a monszunra (egymásközt így nevezzük azt a "szemetebb" fajta esőt ami eleinte csak szitál, néha szakad, a szél meg az egészet az arcodba tolja, amúgy meg csak esik megállás nélkül), találtam egy félig eltörött esernyőt az "őrbódénál" (ami ugyan nem létezik csak a már említett pad), aminek még így is örültem. Már vagy 6 órája álltam a monszunban, az esernyő teljesen megadta magát, úgy engedte át az esőt, mintha ott sem lett volna, a ruhámból facsarni lehetett a vizet és még a szél úgy elkapott párszor, hogy Mary Poppins-t meghazudtoló módon röptetett meg. Ránéztem az órámra, fasza még sok van hátra, de legalább nem fázok... annyira, ahogy végiggondoltam a dolgot, már dideregtem is. Kezdtem kapizsgálni mire utaltak mikor említették, hogy itt csak a szívás van, nincs egy rohadt fa ami alá be tudna állni az ember. Arról nem beszélve, hogy olyanokon jár az ember esze, hány különböző féle képpen tudnék öngyilkosságot elkövetni, hogy végre vége legyen ennek. Aztán letelik a műszak, hazaballagok, alszok egy kicsit és kezdem előröl.
Éjszaka történtek érdekesebb dolgok, akkor lényegesen lazább az egész. Éjfél körül már mindenki alszik így be tudom támadni a kis padot és tudok filmeket nézni. Persze ha mozgás van, akkor ugyanúgy ugrani kell és kísérgetni az érkezőket. Egyik éjszaka történt, félig bele voltam merülve egy filmbe, hirtelen megláttam egy igazi köntösbe bugyolált, púposhátú kriptaszökevényt, amint botjára támaszkodva araszolgatott lépésben mellettem. Elsőre azt hittem szellemet látok mivel eléggé hajnali fél 2 körül volt már az idő. Odavánszorgott egy kocsihoz, kinyitotta, elkezdett matatni benne, majd elindította a kocsit, na fasza gondoltam alvajáró lehet. Ekkor már felugrottam a padról, közelebb mentem, kezemben a telefonnal hátha mentőt/rendőrt/katasztrófavédelmet kell hívni. Olyan 20 perc alatt sikerült megfordulnia a kocsival, kiszállt majd folytatta a matatást. Mikor észrevett, akkor lepődtem meg igazán, szép ékes magyar nyelven megszólított, hogy legyek kedves segíteni neki, ekkor dobta el az agyam az ékszíjat. Azóta már többször találkoztam a nénivel, rendszerint a frászt hozza rám, főleg amikor a kocsija irányába "siet" (már nagyon rég nem lenne szabad vezetnie), legutóbb parkolásnál elnézte a felfestést és a felezővonalat nézte a parkolónak. Most már ott tartunk, hogy én parkolom le helyette a kocsit aztán bekísérem a lakásához, mivel a zárral is gondjai szoktak akadni.
Lakik az utcában egy helyi celeb, kimondottan jófej embernek tartom, nincs elszállva magától. Ahányszor segítek neki valamit pakolni, mindig megkínál egy kávéval. Legutóbb majdnem belefulladtam a kávéba, amit kihozott nekem. Aznap elég szar hangulatom volt, végig borús volt az idő és esett is, hozta a kis kávét némi süteménnyel körítve. Mikor kortyoltam a kávét elkezdtem olvasni a szöveget, ami a bögrére volt írva. Azzal a lendülettel köptem vissza az egészet a falra és kitört belőlem a köhögés és szakadtam a röhögéstől. Szép nagy betűkkel az volt ráírva, hogy "More fucking tea Vicar?" ami szabadfordításban kb annyit tesz: Még egy kis kibaszott teát Plébános úr? Percekig fuldokoltam a röhögéstől, mikor vittem vissza a bögrét megjegyeztem neki, ez bizony gyilkos kávé volt, majdnem megfulladtam. Nem értette elsőre, hogy mire utalok, majd felolvastam neki a szöveget. Ekkor zavarba jött és ő is röhögött velem együtt, majd hátrafordult és elkezdett kiabálni a barátnőjének, hogy te nemnormális, hát milyen bögrébe csináltad meg a biztonsági őr kávéját?! Ezt követően visszafordult hozzám, elkezdett bocsánatot kérni, reméli nem vagyok vallásos és nem bántott meg ezzel.
Az utcában élők előszeretettel alkalmaznak kertészeket, van akihez több különböző cég jár felváltva, egyik a sövényt csinálja másnap jön egy másik brigád az a füvet nyírja majd megint jön másik brigád azok a virágokkal bíbelődnek és így tovább. Sétálgatok fel alá az utcában, mögöttem nyírják a sövényt, majd megszólal a kertész gyerek: "Sögítenél? Mög kék fogni!" Hát téged meg honnan szalajtottak, Szeged és környéke? Úgy biz', Orosháza. Mai napig nem tudom honnan vágta, hogy én is magyar vagyok, de azóta már többször járt arra, mindig jót beszélgetünk abban a pár percben.
Az utcában élő családok közül nyilván az a legrendesebb velem, akire nem kell odafigyelnem. Elég rafkósak, ugyanis rájöttek, ha beengednek wc-re és naponta legalább 2x megkínálnak kávéval, akkor ott pózolok egész nap a házuk előtt, így sok 1000 fontot megspórolnak maguknak (akikre figyelni kell, le se szarják a fejem, talán ha hetente 1x megkínálnak valamivel, pedig jól szokott jönni a meleg ital).
Itt mindenkinek majdnemhogy névre szóló parkolóhelye van, gondosan szoktak ügyelni arra, hogy a felfestett rublikában álljanak meg, képesek centizgetni is. Aki valami ügyet jött intézni erre a környékre rendszeresen parkolóőrnek néz, jönnek oda és kérdezgetik, ott meg szabad állni a kocsival? Helyzetfüggő, hogy kinek hogyan szoktam reagálni, az első pár alkalommal még udvariasan elmagyarázom, hogy nem a közterület fenntartóknak dolgozok, nem tartozik a feladataim közé a parkolás ellenőrzés, de a 88. eset után ránézek az illetőre és netán kertész vagy építőmunkás (mindig kell valami kalapálni valakinél) akkor közlöm, hogy "I don't give a fuck where you're parking!" (baszok rá hova parkolsz), majd otthagyom. Általában teljesen értetlenek a válaszom hallatán, majd mikor hátat fordítok nekik elolvassák a feliratot a hátamon, rádöbbennek, nem a zöld kis emberke vagyok (parkolóőrök zöld egyenruhát hordanak sárga mellénnyel).
Lassan kifejlesztem azt a technikát, amivel agyhalott állapotba tudok kerülni és csak alap létfunkciókat látok el, mint pl légzés. Itt mindenesetre rengeteg időm van gondolkodni mindenféle dolgokon, ez valahol jó, mert "zavartalanul" el tudok merülni bennük, másrészt rossz, mert néha olyanokon agyalok, amiken nem kéne.